Loboncz Dávid  Christopher

Loboncz Dávid Christopher

Személyi edző

Loboncz Dávidnak hívnak és már több mint 10 éve dolgozom azon, hogy mások életét kicsit jobbá és egészségesebbé varázsoljam személyi edzőként. 

 Számomra a szakma lényege arról szól, hogy a vendég a középpont, én pedig edzőként lelkiismeretesen, de reális szemmel asszisztálok a folyamatban. Mindig törekszem a megfelelő egyensúlyra a hatékony, a gyors, az egyszerű és a szórakoztató között, figyelembe véve a korlátokat és az egészség megőrzését. Ehhez viszont elengedhetetlen a sokoldalúság, hiszen ahány ember, annyi féle szituáció és kihívás, ezért sose szerettem a kiszolgáltatottságot, amit egy módszer, vagy iskola követése magával von. Ennek köszönhetően az évek során igyekeztem minden irányba elágazni és különböző metódusokból megragadni a legfontosabb és legszükségesebb elemeket, amiket most már nap, mint nap használok a vendégeimmel való munkám során, legyen szó erősítésről, fogyásról, rehabilitációról, sérülés megelőzésről, esetleg teljesítmény vagy épp izomtömeg növelésről. Úgy érzem a megfelelő hozzáállással és eszközökkel nincs akadálya annak, hogy bárkiből kihozzuk önmagához mérten a legjobbat, akármi is legyen a cél.

 

Noha kívülről sokszor úgy tűnhet, amit csinálunk teljesen hétköznapi és semmi különös nincs mögötte, valójában a színfalak mögött mindennek van egy miértje, és pont emiatt tartom legalább olyan fontosnak a mentális oldalát a sportnak és az edzésnek, mint magát a tevékenységet. Az egészséges testhez elengedhetetlen az egészséges fej és lélek is, mert minden munkánk hiábavaló, ha az a későbbiekben nem marad meg, esetleg valami módon falakba ütközik, vagy nem fenntartható. Akkor érzem sikeresnek és „befejezettnek” a munkát, ha a vendég életmódja végül gyökeresen megváltozik, és előbb-utóbb sajátjának érzi a sport és a mozgás szeretetét, viszont ez nem egy rövid folyamat és a befektetett fizikai erőforrások mellett óriási agytornát is igényel hosszútávon. Az én szerepem pedig mindezt figyelemmel kísérni és egyengetni azt a bizonyos utat, amíg meg nem találjuk a megfelelő motivációt az évekig tartó lendülethez.

 

Minden más pedig rajtad múlik kedves vendég. Ha a segítségemre van szükséged keress bizalommal!

 

E-mail: lobonczdavid@gmail.com

Tel.: +36307536275